A mai nap eseményeinek megismerésekor visszagondolnánk azonnal Exeter bemutatására. S, hogy miért, mindjárt ki is derül?!
Az iskola számunkra ma a városközpontban kezdődött.
Csoportmunkában tájékozódtunk, kerestünk különféle feladatok, kérdések alapján az utcán az emberek között.
Jó helyzetgyakorlat volt az biztos!
A feladat lényege egyértelműen a szókincs, a beszéd konkrét alkalmazásának fejlesztését szolgálta mindannyiunk számára. A munkánk során egyre jobban megismertük a várost, így annak történelmi és modern részeit is természetesen.
Egymás mellett: a római erőd romjai, a középkori házak kavalkádja, az új városközpont üzletei, s a távolban az egyetem modern épületeinek sziluettjei.
Exeter tényleg gyönyörű!
A mai napon mi láttuk vendégül (apró, otthoni sütemények, csokoládé, stb.) a társainkat a közös társalkodóban.
Ekkor tudtunk is egy kicsit beszélgetni a többiekkel, mert különben keveset találkozunk, hisz az itt most velünk tanuló felnőtt csoport nagyobb része az ún. haladók közé tartozik. Ők egyébként; 3 német és 6 spanyol tanár.
A spanyolok kedvesek, s bár láthatólag fel vannak öltözve, mindig fáznak. A németek viszont élvezik - mint mi is- a kellemes októberi napsütést.
S van még csoport a felnőtteken kívül ebben a kurzusban velünk. 15-16 éves gyerekek Dortmundból, Németországból szintén. Velük nem találkozunk, csak látjuk őket tanulni a középső szinten.
Ma egyébként láttunk egy csodálatos filmet a Dartmoor Nemzeti Parkról is. Illetve, megismerkedtünk a történetével szövegfeldolgozás keretében. Ez is nagyon jól sikerült!
Kár, hogy a látványból nekünk sokkal kevesebb jutott, mint - gondoljuk- az eddigi látogatóknak!
No, de vissza a délutáni órákhoz!
Már értem, miért élvezte Ildikó ezeket annyira, a miénk is remek volt!
Egy detektív történetet játszottunk el; Szabolcs felügyelőként, én Richard szerepében (én voltam a gyilkos). Sajnos kinyomoztak bennünket a párommal, Pilarral.
Nincs ennél érdekesebb, ugyanakkor megfelelő koncentrálást igenylő feladat. S ráadásul repült vele az idő!
Biztos otthon is élvezné minden gyerek az órákon!
Reméljük a következő napok órái is ennyire hangulatosak lesznek majd a továbbiakban is!